2016. január 1., péntek

Tavalyi évzáró, újévi köszöntő

Sziasztok.
Ez idén a legelső újévi bejegyzésem. Úgy gondoltam, hogy mindig csak a kihívás témáiról olvashatok nálam, és szerettem volna egy személyesebb bejegyzést is, amiben megosztom veletek az életem pár morzsáját.


Nos, a 2015-ös év szerintem nagyon gyorsan elrohant még hamarabb eltelt, mint a többi év. Hol is kezdjem? Talán az elején. Páran, akik olvasták az előző askom-on, azok tudják, hogy 2014-be először életemben kívántam valamit újévre. Sosem hittem az ilyesmikben, de bevallom annyira kétségbe voltam esve és oly annyira remény vesztett voltam, hogy talán kicsit azért is csináltam, hogy megnyugtassam magam, ha már tenni semmit nem tudtam ellene, és talán egy kicsi remény is volt bennem, hogy ha elhiszem, úgy igazán akkor még sikerülhet is a kívánságom. Vajon miért is voltam ennyire remény vesztett és kétségbe esett? Nos, gondolom mindenki vagy majdnem mindenki életében volt egy nagyon különleges személy, akiben első pillantásra bele szeretett és mikor még jobban megismerte ez még csak fokozódott. Az én életembe is volt egy ilyen fiú. Azt hittem ilyen nincs, nem létezik és kinevettem azokat, akik az ellenkezőjét állították, végül velem is megtörtént. Három év párkapcsolat után teljesen csalódott voltam, remény vesztett és zárkózott a fiúkkal, az első szerelmi csalódásom után ez azt hiszem természetes is volt. Csak, hogy akkor jött Ő (kinek a neve maradjon titok) és áttört az addig áttörhetetlenek gondolt „falon” amit magam köré építettem. Már mikor megismertem akkor valamiért úgy éreztem, hogy ő különleges és szépen lassan mindenkinek, még neki is feltűnt, hogy a viselkedésem vele szemben egyáltalán nem közömbös. Sokan úgy hiszik, ilyesmik a valós életben nem történnek, míg át nem élik. Őszinte már-már valódi ámulattal, gyermeki naivitással figyeltem neki minden egyes szavára, minden egyes dologra, amit írt nekem, ahogyan egyre többet és többet beszéltünk és ezzel együtt közelebb is kerültünk egymáshoz. Észre sem vettem, hogy a gondolataim szinte csak körülötte forognak, szüntelen rá gondolok és mire feltűnt már rabul ejtett lelkével, kék szemivel, hangjával és mindenével mi ő hozzá tartozik. Bevallom kissé meg is ijedtem egy pillanatra, féltem, ha bevallom neki érzéseim, akkor ismét csalódás fog érni. Mégis legyőztem kételyeim és nem sok idő elteltével megvallottam nem is csekély szimpátiám felé. Még a mai napig emlékszem az arcára, ahogyan akkor rám nézett, és a sajátomra mikor tudata velem, hogy az ő érzései sem közömbösek felém. A felhők között éreztem magam, mint egy álomba, amiből sosem akarok felébredni. Nem is tettem, az összes racionalitásom háttérbe szorult és csak a szívem suttogására hallgattam, így hát nem kellet sok idő az első randevúig, mivel addig a pillanatig csak virtuálisan kommunikáltunk, és láttuk egymást. Oly annyira izgultam, hogy nem tudtam aludni sem, fél napokat a nagy eseményre készültem, már előtte nap vagy tíz ruhát készítettem ki és visszatért egy olyan érzés az életembe miről már rég azt hittem meghalt bennem. Ismét tinédzsernek éreztem magam, mint tizenöt évesen az első nagy szerelemnél, csak hogy már nem voltam tini… tizennyolc voltam, és a boldogságba kicsit sem hallgattam az eszemre mi óva intett. Aznap este nem történt egy csóknál több, mire a szívem még mindig tisztán emlékszik. Mesébe illő volt, odahúzott magához és úgy csókolt, akkor már biztos voltam benne… szerelmes vagyok. Csak hogy nem tarthatott sokáig a felhőtlen boldogság. Az eddig tinédzseres beszélgetéseink elkezdtek felnőttesebbé válni, komolyodni a szándékunk. Legalábbis azt hittem… a második randevún már több történt, mint az elsőn, még szerelmet is vallottam neki, ő még is azt mondta ne legyünk még együtt, ő még biztos abban, hogy szerelmes belém. Sok ideig kétségek között hagyott engem, az eddig megrendíthetetlen szívem elkezdte meghallani az eszem intő szavait mikre eddig nem figyelt. Rá nem sokra a harmadik találkozónk min még egy csók sem csattant el, közölte velem, hogy ő engem nem tudd szeretni. Összetörtem, talán oly annyira, mint még sohasem. Padlóra kerültem, nem értettem, hogy mit és hol rontottam el, magam hibáztattam, tele voltam kérdésekkel, kételyekkel. Itt nem volt vége a történetnek, nem sok idő telt el és ő furán kezdett el viselkedni velem, miután csak megbeszéltük, hogy barátok maradunk ő mégis „kavarni” kezdett velem, erre más szót nem tudok alkalmazni, és ez rá a legmegfelelőbb. Nem bókolni, hanem „kavarni” akár a kamaszok… én meg nem tudom miért, de belementem. Pedig tudtam mind végig valahol mélyen, hogy semmi értelme nincs az egésznek, mégis a szívem reménykedett és a boldog pillanatokba, emlékekbe kapaszkodott. Fél évig folyamatos írogatások, hajnalba nyúló kamerázások, beszélgetések, telefonálások, flörtölgetések,sírások,kisebb-nagyobb össze veszések (virtuális barát zóna), után ismét találkoztunk, pont Karácsony előtt. Vettem neki ajándékot és akkor először voltam nála, az volt a negyedik alkalom, hogy személyesen láttuk egymást. Emlékszem megkérdezte, hogy én mit szeretnék Karácsonyra, én pedig azt válaszoltam, hogy őt. Írogatta nekem, hogy majd ez meg az lesz, de nem volt semmi se. Ültünk egymással szemben kínos csendben és se csókot, se valami magyarázatott a viselkedésére, se őt nem kaptam meg. Akkor se adtam fel, eldöntöttem, hogy félre teszem a női büszkeségem és küzdeni fogok érte, mert nekem ő kell, akarom őt teljes szívemből. Ez az egész még áprilisig folytatódott ugyan úgy, mint azelőtt, mikor ugyan is közölte velem, hogy egy másik lánnyal flörtöl és érzelmileg nem közömbös felé. Ismételten padlóra zuhantam, úgy hogy igazán fel sem álltam teljesen. Ebben az időben, ami eltelt sokan próbálkoztak nálam, de én mindenkit elutasítottam, mert ő rá vártam (hiába). Ezek után összejöttek azzal a lánnyal és egy talán az összesnél durvább veszekedésünk volt, ekkor tűnt fel egy harmadik lány is a képbe. Valamiért nem beszélt nekem róla előtte soha, és azt se akarta, hogy én és a lány beszéljünk egymással. Nem értettem miért, találkoztunk, hogy megbeszéljük a dolgokat, rákérdeztem tőle és ő annyit mondott, hogy: „Mert zavar, hogy a barátommal beszélgetsz „, erre okot nem kaptam, de tudtam, hogy nem erről van szó. Később a találkozó után a lány bevallott mindent, vele is flörtölt a fiú. Ezek után teljesen összetörtem én és az a lány is, felelősségre vontuk a fiút, de konkrét válaszokat sosem kaptunk. Nagy viták, sok sírás volt ebben az időszakban, majd később találkoztam még egyszer a fiúval, de akkor se mondott semmit, nem válaszolt csak mentegetőzött. A találkozó után nem sokkal összevesztünk véglegesen és immár több mint fél éve nem beszélünk. Itt hagyott engem csomó kérdéssel és a mai napig rejtély, hogy ő vajon egy pillanatig komolyan-e gondolta tényleg a dolgokat vagy ez az egész részéről egy játék volt az érzéseimmel, miközben én valójában szerettem őt, teljes szívemből, ahogyan csak lehet. Több mint fél évembe telt utána felállnom a padlóról, és még pár hónapomba mire a mostani barátommal találkoztam majd még pár hónapomba mire összejöttem vele, és végre azt mondhatom: BOLDOG VAGYOK! A kérdéseimre még mindig nem kaptam választ, sokáig kerestem, kapaszkodtam a szép percekbe, az illatába, a beszélgetésekbe, és hosszú időkön át mindig nyitva volt az a bizonyos ajtó, a le nem zárt kérdésekkel. Végül, ahogy lezárult a 2015 úgy én is becsuktam ezt a bizonyos ajtót. Több mint egy évembe telt, és végül a mostani párom és szerelmem segített benne, aki lassan két hónapja a barátom. Nagyon megértő volt és türelmes, úgyhogy köszönöm neki, hogy segítő kart nyújtott a sötétben és ismét megtanított szeretni. Annak a fiúnak ( aki remélem olvasni fogja ezt,mert szeretném a tudtára adni,hogy nélküle is megy tovább az élet ) pedig köszönöm az életre szóló leckét, ami az volt, hogy sose bízd el magad semmibe, és ne küzdj olyanért, aki érted nem küzdene! Lezártam teljesen az előző, sőt még az előtti évet is és készen állok teljesen 2016-ra és az új leckékre, örömökre,és ti? :)


2 megjegyzés:

  1. Aranyosak vagytok és csak azt a közmondást tudom ide illeszteni, miszerint Ami nem öl meg, az erősít. A fő, hogy sikeresen túl léptél a dolgokon és remélhetőleg az új év, uj remek és csodás időket hoz számodra. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen és viszont kívánom neked is ugyan ezt ^^

      Törlés